A nyári napok alkalmával, aki a focipálya nagykapuján ment be, ugyanúgy láthatott omladozó-bomladozó ingatlanokat, mint aki a Stadion utcából közelítette meg a nagyszínpadot. Nem nyújtott szemet gyönyörködtető képet az állatorvosi rendelő, a növényvédelem sem elülről, sem hátulról, és az egykori kuglipálya épülete sem vívta ki az elismerést. Igen, a kuglipálya, melyet az Esély Alapítványnak adott bérbe az önkormányzat, és ezzel arra nyílt remény, hogy sérültek rehabilitálása, egészségmegőrzés kapjon helyet ott. Mintha semmi sem változna, amióta bérlő került oda. Kívülről minden ugyanolyan, mint korábban, talán még omlott valamennyi a téglából, s a szél leköltöztetett néhány cserepet a tetőről. Ez viszont csak a látszat. Ünnepmúltával ugyanis az Esély Alapítvány emberei adták tudtunkra, nagy előrelépések történtek az utóbbi időben.
Tavaly októberben az Esély Alapítvány 10 éves évfordulója alkalmából szervezett szakmai fórumon kezdődött a partnerkeresés. Akkor fogalmazták meg a jelenlévők, hogy szükség van a helyi önkormányzatokkal való szorosabb együttműködésre, és arra, hogy legyen gazdája a programnak, az épületnek.
Dániel Botond, aki eddig is önkéntesként dolgozott az alapítványnál, a múlt év végén bejegyeztetett egy céget, mely pályázatírásban, projektmenedzsment terén, kommunikációban biztosít tanácsadást. Erre a cégre bízza az Esély Alapítvány a ház menedzselését. Tehát az Esély házát mostantól fogva egy cég fogja menedzselni, így a szakmunkát szakember végzi.
Pupák-Felméri Zsuzsanna, az alapítvány elnöke elmondta, nem volt nehéz eldönteni, hogy szakemberre kell-e bízni a menedzselést; nem volt hozzáértő a csapatban, mely amúgy is önkéntesekből áll, idejük sem lett volna eleget dolgozni a haladás érdekében.
– Régóta mondjuk, hogy kell egy ember, aki menedzseli az ügyeket, hogy mi a programok szervezésével, lebonyolításával tudjunk foglalkozni – fogalmaz az alapítvány-vezető.
Rekeczki Katalin családterapeuta, nevelési tanácsadó is alátámasztja szavait, nagy teher volt, amikor olyan szervezői munkát kellett elvégezniük, amihez nem értenek, mert nem a szakmájuk, így főnyeremény, hogy Dániel Botond ezt átvállalta. Konkrétan: Dániel Botondhoz fut össze, és tőle indul ki minden szál, ami a házzal kapcsolatos.
– Nem új a feladat, másfél éve vagyok önkéntes az alapítványnál, és pont ilyen jellegű munkát végeztem mostanáig is. Az októberi fórum után már programfelelősként készítettem el az alapítvány stratégiai tervét, azzal jártuk körbe a medence polgármestereit. A munkát tovább ugyancsak én végzem, a cégemen keresztül.
Az Esély háza körül van haladás. Készen van a megvalósíthatósági tanulmány, és van egy bérleti szerződés az önkormányzattal negyvenkilenc évre az ingatlanra. Októbertől a partnerkeresés is elkezdődött, hogy legyen támogatója a kivitelezési tervnek, segítsenek be a segítők bérezésébe. Elkészült már az a levél is, melyben szakcégeket kérnek fel, tegyenek ajánlatot a terv elkészítésére. Az Országos Beruházási Ügynökséggel is felvették a kapcsolatot az esélyesek, az intervenciós alapra tudnának pályázni, ha elkészülne a kivitelezési terv. Ugyancsak e tervre vár, hogy segíteni tudjon az a svájci partner, aki ígéretet tett a tetőjavításra.
Nemsokára elkezdik megtervezni az épület üzleti tervét, mindezt a tudatosabb, célszerűbb tervezés, befektetés érdekében, és amiatt is, hogy bizonyos pályázatokhoz ez is szükséges. Szintén jó, ha van ilyen terv a tevékenységek beindításához, ugyanis a sérültek rehabilitációja mellett az épületben egészségmegőrző programok is helyet kapnak, s ez a fenntartás költségeinek egy részét kell kitegye. Dániel Botondnak és a Logical Framework Kft-nek szintén fontos feladata a kommunikáció. Nem csak a partnerekkel, a sajtóval is kapcsolatot kíván fenntartani, rendszeresen tájékoztatva a közvéleményt a fejleményekről.
Egyelőre van, miből a szakember munkáját fizetni, a szentmiklósi önkormányzattól erre pályáztak és nyertek is. A kivitelezési terv kifizetésére is összekerül valahogy a pénz, néhány önkormányzat már pozitívan döntött az Esély ház támogatásáról, és máshonnan is vannak ígéretek. A fontos, hogy immár „gazdája” van az ügynek, aki szem előtt tartja az épület használhatóvá tételét, az Esély házának létrejöttét.