Kerekes székes mozgássérültek, botjukra támaszkodó mozgáskorlátozottak és az őket segítő családtagok, barátok, biztonságos hátteret nyújtó hegyimentők – harmincöt fős csapat kapaszkodott fel a Békás-szoros fölötti Cifra-nyeregbe.
„Vannak egészséges emberek, akik el sem tudják képzelni, hogy számunkra milyen nagy dolog felszállni egy autóbuszra, esetleg megmosakodni, vécézni, vagyis olyan cselekvéseket végezni, melyek az egészségesek számára automatikusak. Ezért óriási dolog volt, ami ma itt sikerült nekünk” – örvendezik a kerekes székbe kényszerült csíkpálfalvi Gál Jolán, aki betegsége előtt sportos, aktív életet élt.
„Ki vagyunk sodródva az egészséges emberek világából. Egyetlen támaszunk, ha egymást, sorstársainkat bátorítjuk” – fogalmazott a középkorú nő a Cifra-nyereg felé vezető döcögésben.
Álomból valóság
„Amikor kapcsolatba kerültünk a magyarországi Gördülő tánccsoporttal, a kerekes székes táncosokkal, egyikük elmondta óhaját, miszerint nagyon szívesen megmászná a Gyilkos-tó környékén levő egyik hegycsúcsot. Ettől kezdve a férjem, aki hegyimentő is, folyamatosan terveket kovácsolt arra, miként lehetne mozgássérülteket a hegyre segíteni” – mesélte örömmel Pupák-Felméri Zsuzsanna, a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány programvezetője, miközben a Gyilkos-tónál a parkolóban a kerekes székeket segített leemelni az autóbuszokról.
„Már az megérte, hogy eddig eljutottunk. Még akkor is, ha most a megerőltetéstől három hetet pihennem kell, ágyban” – mondta a marosvásárhelyi Kiss Zoltán. „Annyira el vagyunk zárva az egészségesek világától, hogy az elkeserítő” – fájlalja sorstársa helyzetét az idősebb Sanyi bácsi.
A gyergyószentmiklósi Mezei Attila a helyi hegyimentők honlapjának elkészítéséért cserében azt kérte a piros egyenruhásoktól, hogy „lógassák le” egy sziklafalról. A viccesnek tűnő óhajt a mentők komolyan vették, és nagyon pontos tervek elkészítése után kiderült, akár több vállalkozó szellemű mozgáskorlátozott személyt is a hegyre segítenének.
Így jött létre az a programterv, melynek köszönhetően csíki, marosvásárhelyi és gyergyószentmiklósi sérültek hegycsúcsról szemlélhették a Békás-szoros több száz méter mélyen kígyózó útvonalát. „Életre szóló élmény volt feljutni 1100 méter magasba, megszemlélni a szoros hegycsúcsait, miközben százötven méter mélység tátongott alattunk” – mesélte izgatottan Mezei Attila, amint botjára támaszkodva nagyrészt saját erejéből kapaszkodott fel a nyeregbe.
„Isten akaratából, emberek segítségével járhattunk egy ilyen csodálatos helyen, mi, segítségre szoruló emberek” – fogalmazta meg Veress Ernő baptista lelkész, a halott fia emlékére elnevezett Barnabás Alapítvány elnöke.
A hegyi túra szervezésében részt vállaló alapítvány jogi hátteret biztosít a sérültek programjainak, magyarázza Veress, aki egy elkezelt szívbaj miatt teljesen elveszítette látását.
Ugyanakkor a családtagok számára is igen nagy próbatétel a helytállás, vallja Stan Lola Gyergyószentmiklósról, aki bevallása szerint beteg fiát mindig is úgy nevelte, mintha egészséges lenne.
„A legnagyobb erőt az adja, hogy sorstársaimmal megoszthatom problémáimat. Az államtól jövő pénz csak egy apróság a lelki támasz mellett” – mondta ki nyíltan a családanya, miközben féltve adta át gyerekét a hegyimentőknek, akik segítettek a fiút átemelni a csúcs felé vezető kidőlt fatörzseken.
Szakadék sérültek és egészségesek között
A kilencvenes évek elejétől Romániában is nagyobb figyelmet fordítanak a mozgássérültekre. Ez azonban elsősorban a szóbeli ígéretekre korlátozódik, és nem konkrét cselekedetekre: az életminőség javítására, az élhető élet megteremtésére.
A mozgássérültek java része ugyanarra a problémára panaszkodik: nincs egy szervezet, amely egyesítené őket, ahová tartoznának. Ugyan vannak egyesületek, külön-külön a mozgássérültek és a szervi betegségekkel küszködők számára, ám a betegek azt szeretnék, ha együvé tartozva lehetnének egymás támaszai.
A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének önkéntese, Józsa Csaba lapunknak tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a kétezer tagot számláló szervezetük a jogi háttér miatt sajnos csak a mozgássérülteket foghatja össze, ám számukra foglalkoztató műhelyeket, képzéseket biztosítanak.
A szervezethez bárki mozgássérült csatlakozhat, mindenféle tagsági díj nélkül. Józsa ugyanakkor kiemelte, hogy a mozgássérülteknek a mai napig legnagyobb gondjuk a közintézményekbe való bejutás. „Nekünk is ugyanúgy kell számlát fizetni, mint az egészségeseknek, vagy járóbeteg-rendelőbe, rendőrségre menni. A bejutásunk azonban már az ajtónál komoly korlátokba ütközik” – magyarázta Józsa.
A Hargita Megyei Tanács Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságának munkatársa, Ana Culcer aligazgató az ÚMSZ-nek kifejtette, tudomásuk szerint a bukaresti szociális igazgatóság nagy figyelmet fordít az esélyegyenlőség szabályaira, hogy a mozgássérültek ne érezzék kitaszítva magukat.
„Tudomásunk szerint a bukaresti igazgatóság komoly büntetéseket ró ki azokra az intézményekre, amelyek nem tartják be a mozgássérültek közlekedésére vonatkozó szigorú szabályokat” – állítja az aligazgatónő. Culcer ugyanakkor kifejtette, hogy ha a sérültek írásban is megfogalmaznák óhajukat, miszerint szükségük van találkozásokra, közös gyűlésekre, akkor lépni fognak ez ügyben is.
„Eddig eszünkbe sem jutott, hogy ilyenfajta segítséget is igényelnének” – tette hozzá Culcer. Az intézmény vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, megérti a mozgássérültek kirekesztettség-érzését, ám mint mondja, a megértésüket is kéri, mivel túl sok a megoldásra váró eset és kevés a lehetőség. „Talán mégis jobb, ha a sérültek egymástól és a civil szervezetektől várják a nagyobb segítséget” – fogalmazott nevetve az aligazgatónő.
Barabás Márti