Válasszon nyelvet

Kitüntetés

Május 8-án, vasárnap Marosvásárhelyen Aszalos János-díjjal tüntették ki a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány élenjáróját, Pupák Felméri Zsuzsannát. A díjátadásra a IV. Szabadi úti Református templomban került sor. A Dr. Aszalos János Emlékalapítvány által kiírt pályázatnak hat díjazottja volt. Pupák Felméri Zsuzsa ugyanazt az anyagot, leírást nyújtotta be a pályázatra, amit nemrég a városatyák asztalára tett, mellyel megindokolta, miért is kérik a „tekepálya” épületét. Az alapítvány oszlopos tagját Szász Katalin és Rekeczki Katalin kísérte el az ünnepségre, ahol a méltató szavakat munkatársa, Rekecki Katalin mondotta. A laudációból idézünk részletet az alábbiakban.


„1998 óta tagja az Esély Alapítványnak, és nemcsak tagja, hanem egyik fő éltetője, fenntartója.
2001-től a Mosoly földje nevű program vezetője, melyet Phare-pályázaton nyert támogatással indított el, és amelyben a mai napig rendszeresen gyógytornát, gyógymasszázst, általános mozgásfejlesztést tart mozgássérült és halmozottan sérült gyerekeknek, fiataloknak.
2004 februárjától megszervezte és elindította azt a szülőcsoport-programot, amely a fogyatékkal élő gyerekek szüleinek, családjának nyújt támaszt.
Méltatom őt, mint szakembert, méltatom őt, mint embert. Alapjellemzőinek a nyitottságot, bátorságot, tenni akarást és melegséget nevezném meg. Folytatom a sort a kockázatvállalással, hiszen több mint huszonöt év testnevelő tanári munka után mert változtatni, mert álmodni és tenni ennek az álomnak a megvalósításáért. Most ismét mer álmodni, tovább lépni, és egy Hargita megyei rehabilitációs és egészségmegőrző-központ létrehozásán dolgozik.”

Ahogyan Rekeczki Katalin is mondta, „a mesebeli dús asszonyt, aki szeretetet oszt, anyagi és profitorientáltság nélkül”, őt kérdeztük, mit jelent neki e kitüntetés?

- Nagyon nehéz beszélni róla, ugyanúgy, mint az ünnepségen. Megható volt, a munkámat első alkalommal becsülték nyilvánosság előtt. Ez megtiszteltetés volt számomra, nemcsak a három év munkájának a megbecsülése, hanem az egész életem, munkásságom eredményének volt az értékelése. Ez a díj kötelez is a továbblépésre. Amibe most belekezdtünk az egy nagy projekt, létrehozni a rehabilitációs és egészségmegőrző központot. Kötelez arra, ha mertem álmodni, ki is kell viteleznem. A díj még jobban serkent arra, hogy nem szabad feladni, semmiképp, és nem is fogom, még akkor sem, ha próbálnak meggyőzni, hogy túl nagy falat. Igaz, a pályám vége felé, de meg vagyok győződve hogy lesz, van utánpótlás. Az elkezdett munkát mindenképpen be kell fejezni.

Egy álma megvalósulásán dolgozik. Segítsük, mert a központ mindannyiunkért is van. Kívánjuk a „dús asszonynak”, álmai valóra válását.

Gyergyói Kisújság