A február elején tartott tanácsülésen a városatyák az Esély Alapítványnak szavazták meg a tekepálya néven ismert, több mint húsz éve kihasználatlanul, „pirosban lévő”, romos épületet. Az Esély esélyt kapott; huszonöt évig díjmentesen bérelheti az ingatlant, viszont félév elteltével az asztalra kell tegye a megvalósíthatósági tanulmányt. Már éppen ideje volt felfigyelni a mozgássérültekre. Városunkban százhatvan, a medencében hatszázötven mozgássérült van nyilvántartva, és a terem, ahol foglalkoztatják a sérülteket, már rég kicsinek bizonyult.
A tervekről, az Esély Alapítvány oszlopos tagját, Pupák Felméri Zsuzsát kérdeztük.
- A Rehabilitációs és Egészségmegőrző Központ tevékenysége a korai fejlesztéstől a felnőttkori fejlesztésig fog terjedni. A korai fejlesztés alatt értjük a hároméves korig tartó foglalkoztatást, ahol az érzékszervek és a mozgás fejlesztésére fektetődik a hangsúly, ez egy-egy termet igényel. Három évtől a felnőttkorig, és felnőtteknek képzeltünk el egy tornatermet, logopédiai kabinetet, egy finom motorika- és testkép-fejlesztésre szánt termet, pszichológiai és orvosi kabinetet, szociális munkásoknak egy külön szobát, művészetterápiás foglalkozásokra legalább egy termet, két vagy három műhelyt a felnőtt mozgássérültek foglalkoztatására. Szeretnénk egy varróműhelyt, számítógépes kabinetet, és ha igény van rá, egy gyertyaöntő-műhelyt is. Ezenkívül szeretnénk egy nagyobb előadótermet, ami különböző rendezvények lebonyolítására is alkalmas lenne. Távolabbi terveink között szerepel az emeleten kialakítani egy étkezdét, konyhát, a tetőtérben hálószobákat az intenzív terápiához. Hogy nagy szükség van a Rehabilitációs és Egészségmegőrző Központra, nem vitás. A díjmentesen bérbe kapott épület terveit Köllő Miklós műépítész készíti. A tervek tehát készülnek, és az Esély Alapítvány a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületével közösen dolgozik. Szülők, kollegák is segítik munkájában Zsuzsa nénit. A környező települések önkormányzatainak támogatását is szeretnék elnyerni, hogy a medence mozgássérültjei érezzék, figyelnek rájuk, tesznek értük.