Válasszon nyelvet

A tekepályát kérte egy vállalkozó és az Esély Alapítvány tartós bérbe

A tekepályát kérte egy vállalkozó és az Esély Alapítvány tartós bérbe. Az épület sorsáról dönteni időszerű volt, hisz 1983-tól kezdték el építését, a fordulat bekövetkeztével nem jutott rá több pénz, azóta aki éri, hordja az építőanyagot, cserepet, téglát, s lassan életveszélyessé válik. Egyesek elképzelése szerint sportbázisnak kellene helyet adjon az újraépítendő ingatlan, ám azt sem téveszthették szem elől, hogy az Esély a fogyatékkal élő gyerekeknek és felnőtteknek szeretne ott foglalkozásokat tartani. A vita során két csoport alakult a tanácsban: míg az egyik úgy vélte, vállalkozónak kell bérbe adni, hisz neki van anyagi alapja a beruházás elvégzésére, a másik csapat a szociális érzékenységet helyezte előtérbe kérve, adjanak esélyt az Esélynek, mely pályázati pénzekből reméli, hogy rendbe tudja tenni az ingatlant. Az Esély Alapítvány jelen lévő képviselői, Rekeczki Katalin és Pupák Zsuzsa elmondták, eddigi termüket kinőtték, 800 mozgássérült van a medencében, mindenkinek javára válna a foglalkoztatás, s erre a környező települések is hajlandóak áldozni, csak várják, hogy Gyergyószentmiklós tegye meg az első lépést. Döntés született: 25 évre díjmentesen bérbe adják az ingatlant az Esély Alapítványnak, amennyiben az alapítvány hat hónapon belül leteszi az asztalra a megvalósíthatósági tanulmányt.

Gyergyói Kisújság